Így kell innod a vizet, ha fogyni szeretnél. 2 hét alatt akár 4-8 kg-tól is megszabadulhatsz!

A vízivás, mint tudjuk nagyon jó hatással van a szervezetünkre, segítségével megszabadulhatunk a plusz kilóktól, és a méreganyagoktól is. Azonban nem mindegy, hogy hogyan, mikor, és mennyi vizet iszunk.

 Ha az alábbi szabályokat betartjuk, két hét alatt akár 4-8 kiló súlyfeleslegtől is megszabadulhatunk.

Az első, és legfontosabb dolog, hogy evés előtt 15-20 perccel igyunk meg 2 nagy csésze tiszta vizet, majd evés után 2 órán keresztül ne igyunk semmit.

Sok ember evés közben is iszik, de ezt a szokást inkább mellőzzük, ha azt szeretnénk, hogy megfelelő legyen a gyomorműködésünk. Ha letelt a két óra akár kávézhatunk, vagy teázhatunk is, de kerüljük a süteményeket, apró kekszeket, rágcsálnivalókat.

Így kell kinézzen egy napunk, ha fogyni szeretnénk!

Reggeli: 2 pohár víz, majd 15 perc múlva ehetünk, amit csak akarunk. Utána 2 órán át ne együnk semmit.

Ebéd: 2 pohár víz, majd 15 perc múlva fogyasszuk el a szokásos ebédet. Utána várjunk 2 órát, míg bármit is ennénk.

Vacsora: 1 pohár víz, együnk, amit csak szeretnénk, de azért mértékkel, majd 2 órán keresztül semmit ne fogyasszunk.

Ennyi az egész! Ugye mennyire egyszerű, nincs benne semmi nagy ördöngösség. Érdemes kipróbálni, hiszen nagyon hatékonyan tisztítja a szervezetünk ez a módszer. Két hét alatt pedig meg tudunk szabadulni a plusz kilóktól is.

(Forrás: lilapuli.hu)


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
SPIRITUÁLIS GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL