A kéz mindig kéznél van – Az ájurvédikus ujj-jóga

A kéz mindig kéznél van – az ájurvédikus ujj-jóga

 

A szimbolikus kézjelek eredete

  A mudra szanszkrit szó jelentése pecsét, jel, szimbólum, szimbolikus gesztus, de az öröm adományozójaként is fordítják. Tágabb értelemben fizikai, energetikai, pszichoenergetikai, pszichikai és pszichomentális egyensúlyt teremtő, a testáramkörökön keresztül ható ujj-jóga.

  A keleti kultúrákban (India, Kína, Japán, Tibet, Indonézia), vallásos gyakorlatban (hinduizmus, buddhizmus) gyakran találkozhatunk a kézgesztusokkal.

  Indiában a mudrák használata a védikus időkig nyúlik vissza, amikor a Védák kántálása közben a stressz, a beszédritmus és a hanglejtés szabályozására használták. Később az isteneknek bemutatott rituális áldozatokhoz (Puja) kapcsolódtak, majd megjelentek a hindu ikonográfiában az egyes istenek hatalmát megtestesítő kézjelekként.

  A Bhagavad Gita megemlíti, hogy az Úr Krisna a ​​gyan-mudrát gyakorolta, amikor a tudást Gita Arjunának adományozta. A hagyomány szerint azonban a mudrák ősi tudománya Siva istentől ered. A legkorábbi mudra-ábrázolások a Mantra Shastra-ban (varázsigék könyvében), az Upasana Shastra-ban (az istentisztelet és imádság könyvében), a Tantra-Shastra-ban és a Nritya Shastra-ban (a klasszikus táncok könyvében) jelentek meg.

  Számtalan kézjelet őriztek meg a mitológiai és vallási jeleneteket testbeszéddel, ujjállításokkal elmesélő klasszikus tánc (Bharatnatyam) képviselői, a mélyebb spirituális igazságokat és isteni hatalmat megjelenítő vallási ikonográfia, a tantrikus gyakorlatok kidolgozói, a mindennapi tisztító vallásos rituálék (Darshan és Namaskar) praxisa, és az egyes jógairányzatok fejlett meditációs és vizualizációs technikáihoz illeszkedő – azt elmélyítő – ujj-jóga gesztikulációs mágiával keveredő elemei.

A legtöbb misztikus iskolában és hagyományban (kundalini-jóga, nadi-jóga, nada-jóga, ájurvédikus jóga) a mester csak egy kiválasztott, ambiciózus, nagy fegyelemmel rendelkező, nem világias gondolkodású tanítványnak adta át a mudrák titkos kódrendszerét, az ujjállítások finom mozgásaival, mély légzéssel, hosszú nyújtásokkal, lassú hajlításokkal kombinált technikát, amely az ellazulás eszményi módszere, az elmének, testnek és léleknek erőt adó gyógyír.

Általános tudnivalók a gyógyító kéztartások végzéséhez

  A mudrákat egy külvilágtól elszigetelt helyen, szép és kellemes környezetben, lehetőleg a természetben, vagy jól kiszellőztetett szobában végezzük. Ha tehetjük, keressünk fel olyan helyeket, ahol a földfelszínt láthatatlan energiavonalak hálózzák be, s amelyek metszéspontjain elektromagnetikus erők összpontosulnak (őseink ilyen Ley-vonalak mentén végezték szertartásaikat, később egyes templomok is oda épültek). Magyarországon több testi-lelki feltöltődést, energiaharmonizáló, öngyógyító erőket aktiváló kirándulóhely ismert. (Zánka közelében a Hegyestű-hegy, Pilisszentkereszttől északra a Rám-hegy, a Ferenczy-szikla, Gyula, Szentendre, Bükkszentkereszt, Dobogókő, Lenti, Százhalombatta, Bélapátfalva, Bélkő, Esztergom, Tata, Szentes, a püspökladányi Boldogasszony halom, a kunágotai Cikó-domb. A mudrák felvételére legalkalmasabb hely a tápiószentmártoni Attila-domb, ahol a földmélyi geomagnetikus és a földfelszíni elektromagnetikus energiák olyan erőterekbe rendeződnek, amik öngyógyító folyamatokat indítanak be.

  Az irodában, munkahelyen, utazás közben felvett kéztartások is hasznosak lehetnek, ha egészségügyi problémánkat azonnal orvosolni szeretnénk. Egy dologra figyeljünk ilyenkor: semmi sem vonhatja el figyelmünket a mudra szertartásának lefolyásakor, kerüljük a kívülállók szemeit és negatív gondolatait.

  A mudrákat a nap bármely szakaszában gyakorolhatjuk. Legmegfelelőbb időpont reggel (ébredés után) vagy az esti órákban. A mudra megelőzheti a meditációt, mert koncentráltabb, ellazultabb állapotba hoz.

  Egy mudrát egy alkalommal 7, 10, vagy 12 percig tartsunk ki. A nap folyamán ismételhetjük őket.

  Naponta 2-szer (reggel, este) végezhetünk egy kéztartást. Egy nap több kéztartást is alkalmazhatunk. Ügyeljünk arra, hogy egy szervrendszerre ható kéztartásokat végezzünk egy napon.

  Fontos! Kezelés közben mindig a kézpóz által felszabadított öngyógyító energiákra koncentráljon, és ne a betegséggel járó tünetekre, fájdalomra figyeljen! Ne kezeljen egymás után (rövid időn belül) több problémát! Hagyjon időt a testének, hogy a kapott ingert, bioinformációt feldolgozza! Ne legyen türelmetlen, ha a várt gyógyulás nem következik be azonnal. Vannak olyan pozitúrák, amelyeknél a kezelés utáni napon válik érezhetővé a hatás. Egy póz kitartásának időtartama egyénenként változik, és függ a kezelt személy életkorától és erőnlététől is. Idősebbek rövidebb ideig végezzék a megterhelőbb kéztartásokat.

  Fontos! Ha úgy érzi, hogy a kézpózt nagy erőfeszítésébe kerül kitartani, és szeretné már abbahagyni, azonnal fejezze be azt! Ha szervezete jelzi, hogy a további inger-információt, energia-csomagot nem tudja felvenni, feldolgozni, akkor hagyja abba a gyakorlatot.

 Terhesség esetén lehetőleg ne csináljon kéztartásokat, vagy beszélje meg a kezelőorvosával! Ha a póz következtében rossz közérzete támad, vagy panaszai fokozódnak, sürgősen hagyja abba!

A mudrák felvétele előtt vegye le egész testéről az ékszereket, mert zavarja az energiaáramlást!

A mudrákat állva, fekve, térdelve (a gát a sarokhoz ér), vagy ülve végezheti.

A betegségekre a legerősebben az ülve és térdelve végzett mudrák hatnak.

4 alapkövetelmény betartása szükséges a mudrák kitartása során:

Ha felvette a kézpózt, akkor tartsa stabilan, biztonságosan!

Legyen mozdulatlan!

Kerüljön minden erőfeszítést, erőlködést! Ne erőből nyomja össze ujjait, hanem lágyan!

A mudrák közben kezeit és lábait soha ne tartsa keresztben, mert megtöri az energiaáramlást!

A hatha-jóga mudrafajtái

  A hatha-jóga művelői a mudrák, mantrák, ászanák, bandhák, légzőgyakorlatok, a légzés- és figyelemirányítás, a vizualizációs technikák kombinálásával az indrija-pratjáhárát (érzékek irányítását), a prána-pratjáhárát (életerő irányítását), a karma-pratjáhárát (cselekvések, életmenet irányítását) és a mano-pratjáhárát (a majától független valódi gondolatok és érzések irányítását) a tudat elmélyítésén és kitágításán, a lelki rezdülések lecsendesítésén és a felfokozott észlelésen keresztül valósítják meg. A felsorolt jógapraxis minden egyes eleme, a test, a lélek és a szellem ismétlődő pózai külön-külön is képesek az agytörzsi területek által a tudat finomhangolására, az éterikus, pszichikai és mentális régiók frekvenciahangolására- és szabályozására, a berögzült negatív pszichoenergetikai és pszichomentális minták eltávolítására, a testi-lelki-szellemi hajlékonyság, rugalmasság megteremtésére.

A mudrák több csoportra oszthatók:

1.Egyesek helyreállító jellegűek, a szervezet egészére hatnak. Általuk belső szerveink fiziológiai működése harmonizálható (mivel a belső szervek fiziológiai működését irányító nadikat, energiacsatornákat) stimulálják, növelik életerőnket; kiegyenlítik energiáinkat (szervszinten is helyreállítják az 5 elem megbomlott harmóniáját); oldják izomrendszerünk blokkjait; kioldják az energiavezetékekben torlaszt okozó pszichomentális mérgeket. Segítségükkel – a test bioenergiával való feltöltése mellett– olyan működést gátló blokkokat is ki tudunk oldani, melyeket más, hagyományos technikákkal lehetetlen.

  1. A gyógyító kéztartások nagy segítséget nyújtanak a különböző betegségek kezelésében. Ez a mudra-csoport csakis bizonyos betegségek kezelésére használható (pl.szív- és érrendszeri, légzőszervi, idegrendszeri problémák kiegészítő kezelésére alkalmas).

  2. A mudrák 3. csoportja megnyugtatja az elmét, segíti a félelmeinktől, negatív érzelmeinktől való megszabadulást. Hosszú távon képes fenntartani a pozitív érzelmi és mentális állapotot (ami nemcsak a fizikai állapot javulását, hanem a gyógyulási folyamat felgyorsulását is eredményezi).

Segíti az önmegvalósítást, az egyén teljessé válását, sorstendenciáinak beteljesítését, a személyiség kiteljesítését. Általuk megtehető az egyesítés (egyesülés) legdöntőbb lépése a Végső Isteni felé.

Ennek fokozatai:

  1. Dnyánadá, eszmélés a tudásban

  2. Szannjászadá, elfordulás a lényegtelen dolgoktól

  3. Jógadá, önlegyőzés, valódi énünk benső uralomra jutása

  4. Lilonmukti, az anyagvilág káprázatából való szabadulás

  5. Szatpadá, a valóság megismerése Isten és a világ kapcsolatában

  1. Parátpará, az isteni Egység megkülönböztetés nélküli megismerése

  2. Ananpadá, az isteni Egység megismeréséből fakadó üdv.

Maitreya Buddha mudra

Kéztartása: A hüvelykujjak hegye összeér. A jobb mutatóujjra ráfekszik a kötésben szereplő bal mutató-, középső és gyűrűsujj. A bal mutatóujj a jobb középső ujj tövét, a bal középső a jobb gyűrűs középső ujjpercét, a bal gyűrűsujj a jobb gyűrűsujj hegyét érinti meg, míg a jobb középső ujj a bal középső-és gyűrűsujjon fekszik. A mudrát a mellkas előtt tartsa 5 percig (kelet felé fordulva), közben a mantrát mély belégzés után 13-szor zengesse!

Mantra: auen; így rezegtesse: aaauuueeennn. Korán reggel végezze a gyakorlatot (naponta 2-szer is végezhető)!

Testi hatása: légúti és tüdőbetegségek ellen, akut légzőszervi betegségekre is alkalmazható, valamint depresszió ellen is hatásos.

A mudra által aktiválható képességek, tulajdonságok: kezdeményezési erő, emocionális hajtóerő, másokkal törődés, teljes jóindulatúság, hit saját ideálokban, széles látókör, alkotó hatalom, önérdek háttérbe helyezése, egyetemes tudatosság, kozmikus áramlat.

Brahma-mudra

A mindent átható tudatosság gesztusa.

Kéztartás:Mindkét kézen a behajlított hüvelyk- ujjakra hajlik a többi ujj. Az ujjpercek mindkét kézen egymáshoz nyomódnak. A kezek finoman a szegycsontot érintik. 5 percig kell végezni, közben 2 percig a mantrát rezegtetni!

Mantra:sam; így rezegtesse:sssaaammm.

Hatása a fizikai világban: sikeres élet.

Testi hatása:a pranayama gyakorlatban segít stimulálni a légzést;légúti problémák, felsőlégúti betegségek, levertség, megfázás, influenza, balkamra elégtelenség esetén használható.

A mudra által aktiválható képességek, tulajdonságok:együttérző öröm, tiszta erkölcs, érzelmek feletti uralkodás, szelídség áldásimpulzusa, mindent átható tudatosság, lelki-szellemi útmutatás, szellemi önvédelem.

Bhramara-mudra

Kéztartása:A mutatóujj a hüvelykujj tövét érinti, míg a hüvelykujj és a középső ujj hegye összeér. A többi ujj kinyújtva. Az arc magasságában kell tartani 5-7 percig (napi 2-szer), közben 3 percig rezegtetni a mantrát!

Mantra: óm graum;így rezegtesse:óómmgrraauumm.

Testi hatása:aktiválja a bodhaka al-dosha működését (nyelv, érzékszervek, fej, száj problémái ellen kiváló). Bármilyen allergiás (pl. pollen, állati szőr okozta) probléma ellen használható; az orrmelléküregek, hörgők és a bélrendszer egyes megbetegedéseinél is jó szolgálatot tesz; frontérzékenység hatásainak kivédésére is alkalmazzák;nyugtatja az elmét, erősíti az immunrendszert.

A mudra által aktiválható képességek, tulajdonságok:státusz elérés képessége, erőt sugárzás, gondolatok megtisztítása, bármely sors befolyásolása.

Késmárki László:Gyógyító kéztartások II. Ankh kiadó 2016.

Késmárki László:A mudrák titkos kódja Ankh kiadó 2018.

https://www.facebook.com/gyogyitokeztartasok

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Kesmarki_Laszlo_Gyogyito_keztartasok_II_&id=120665&type=22


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL