2019. utolsó Tízmilliószoros napja! Eljött az idő, hogy valóra váltsd az álmaidat!
Csupán négy ilyen nap van egy évben, és rendkívül nagy jelentőséggel bírnak! Ezeket a dolgokat vonzhatod be és engedheted el:
A tibeti (“nagy”) Buddha napokat hívják tízmilliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhónap 15. napja, a negyedik holdhónap 15. napja, a hatodik holdhónap 4. napja és a kilencedik holdhónap 22. napja. A tibetiek tehát évente négy ilyen napot tartanak nyilván.
A tízmilliószoros napokon a tibetiek hite szerint a szavaink, gondolataink, érzéseink és tetteink hatványozott erővel hatnak mind pozitív, mind negatív irányban.
A tízmilliószoros napok jelentősége abban áll, hogy amennyiben ezeken a napokon tudsz gondolkodásodon változtatni és olyan gondolatokkal megtölteni elmédet, amelyek céljaid felé vezetnek, megnyugvással és békével töltenek el, akkor nagy lépést tudsz abban az irányban tenni, hogy megszabaduljál nem szeretett, káros gondolataidtól szokásaidtól, érzelmeidtől vagy tetteidtől.
Érdemes tehát ezeken a napokon kiemelten odafigyelni önmagunkra, és tudatosan arra helyezni a fókuszt, amit erősíteni, elérni szeretnénk az életünkben. Valamint ennek a napnak az energiái nagyban támogatják a nagy terhek lerakását, elengedését is.
Amire figyelmedet irányítod, azt fogod megteremteni.
Arra gondolj, amit szeretnél az életedben! Vonzd be a harmóniát, békét, bőséget.
Senki nem fogja helyetted eldönteni, hogy ez most neked jó vagy nem jó. Csak te tudod a gondolkodásodat meghatározni.
Küldj szeretetteljes gondolatokat szeretteidnek, embertársaidnak, a Föld teremtményeinek és magának a Földanyának!
Teremts magadnak és „utazó-társaidnak” szeretetet, békét, bőséget és boldogságot!
Adakozz!
Adj minél többet önmagadból, önzetlenül, tiszta szeretetből!
Hívd fel mások figyelmét e napok jelentőségére és a napokban rejlő lehetőségekre.Add tovább minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek most szombaton!”
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL