6 jele annak, hogy akivel találkoztál, az egy angyal – Hogyan ismerheted fel?

szobor - 6 jele annak, hogy akivel találkoztál, az egy angyal - Hogyan ismerheted fel?

A bibliográfiában az angyalok ritkán tűnnek fel az emberek között teljes erejükben és dicsőségükben, csak nagy ritkán fedik fel magukat előttünk. Szeretnek álruhába rejtőzni, és beleolvadni a mindennapi emberi lények közé. De vajon miért is csinálják ezt? Ennek megválaszolásához néhány lépést vissza kell lépnünk.

Kik is az angyalok?

Az angyalok égi teremtmények, akik teljesen más teremtésből származnak, mint mi. Bár sok okkultista úgy véli, hogy megvilágosult emberek, eredetük mégis egészen máshonnan eredeztethető, ezért nem tudjuk megérteni és felfogni ezeket a csodálatos lényeket.

Miért lépnek velük kapcsolatba?

Általában üzenetet hoznak, főként akkor, ha nehéz időszakot élünk meg. Ez az üzenet Istentől, az isteni forrásból származik.

A keresztény hit teremtette meg őket?

Nem. Az általános meggyőződéssel ellentétben az angyalok már az ősi vallásokban is feltűntek – már az ősi görög kultúrában is ábrázolták őket. Írisz istennő (akinek szent virágja az írisz) egy szárnyal rendelkező istenség, aki fontos üzeneteket továbbít az embereknek az Olümposz isteneitől. Szóval nem, az angyalok nem a keresztény vagy a héber vallásból erednek. Habár sokat tanulhatunk abból, róluk.

Feltűnnek az emberek között?

Igen, de álcázzák magukat. Hétköznapi emberek bőrébe bújnak, vagy akár egy állat képét öltik magukra, hogy elhozhassák a számunkra fontos üzeneteket. Miért? Képzeld csak el, hogy megjelenik előtted egy szárnyas angyal teljes valójában. Bármit mond neked, biztos, hogy elkápráztatna, elcsodálkoztatna, és kényszeresen úgy éreznéd, hogy engedelmeskedned kell az üzenetének. Ám az angyalok soha nem próbálnak minket semmire sem kényszeríteni. Ugyanakkor másképp is üzenhetnek, nem kell alakot ölteniük ahhoz.

Van őrangyalod?

Igen, van. Az őrangyalod mindig ott van melletted, megvéd és tanácsokat ad. Számos formában kommunikálhat veled, és ezekből mutatunk most néhányat:

1. Megváltozott érzések

Úgy érzed, hogy csapdába estél, sötét érzések kerítenek hatalmukba, és kétségbe vagy esve. Lehet, hogy a depresszió küszöbén állsz, úgy érzed, hogy zsákutcába kerültél. Egyik pillanatról a másikra egy idegen hirtelen minden megváltoztat. Megfordítja a fejedet és megpróbál segíteni. Ahogyan hozzád beszél, ahogy mosolyog, attól különlegesnek érzed magad. Érzed, hogy újra élsz. Az angyaloknak az égvilágon semmit nem kell tenniük ahhoz, hogy segítsenek neked. Már a puszta jelenlétük is elég ahhoz, hogy befolyásolják az érzéseidet, hogy boldognak és szabadnak érezd magad. Az angyalok aurája olyan fényesen ragyog, hogy képtelenség nem megfürödni benne.

2. Ébredés

Kimerültél a műszak után, ráadásul az extra munkát haza kell vinned és kimerülésig dolgozhatsz este is. Csak a kötelezettségeidre tudsz gondolni, pedig nagyon fáradt vagy. Ám valami nagyon furcsa dolog történik az úton hazafelé, a metrón. Egy hölgy áll szembe veled, és hirtelen rád néz. Furcsa érzés, furcsa gondolatok kavarognak a fejedben. A tekintetéből sugárzó ártatlanság megbabonáz téged. Felébreszt benned valamit, csak azzal, hogy rád mosolygott… Emlékeztet az élet valódi értékeire, céljaira. Ha annak a személynek, akivel találkoztál, valóban sikerült felébreszteni lényed egy darabját, akkor talán érdemes elgondolkodnod. Az angyalok ugyanis képesek arra, hogy észre vegyék isteni eredetünket, és mindig emlékeztetnek arra, hogy miért is vagyunk itt valójában.

3. Érzékek aktiválása

Az edzőteremből hazatérve úgy fáj mindened, mintha éppen elütött volna egy autó. De úgy véled, ez teljesen normális. Keményen edzel, sokat dolgozol. Hazafelé meglátsz az utcán egy koldust, és adsz neki némi aprót. És abban a pillanatban hirtelen egyre több illatot érzel. Sok év után újra megérzed például az eső illatát. Ráadásul eszedbe jut egy kedves dal, mely feltölt energiával, de sehogyan sem tudsz szabadulni tőle. Az angyalok aktiválják az érzékeinket. Nagyon jól ismerik az emberi testet, és azt is jól tudják, ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljünk a világgal, újra fel kell fedeznünk, hogy mi is tesz minket emberré.

4. Újra fiatalnak érzed magad

Egy ideje öregnek, nyúzottnak érzed magad. Régóta az unalmas feladatokra és a háztartásra összpontosítasz. Leugrasz a boltba egy zacskó tésztáért, de nem találod és segítséget kérsz. Egy magas, szép férfi, készségesen segít neked, és együtt keresitek a tésztát. Hirtelen szórakoztatóvá válik a szituáció. Az angyalok jelenlétében újra gyereknek érezhetjük magunkat, nyitottak leszünk mindenféle kalandra. Pontosan úgy érezzük magunkat, mint fiatalkorunkban. A fiatalság nem csupán testi állapot… ez egy lelki állapot.

5. Vallomás

Egy tragikus esemény történt a közelmúltban, de még mindig nem tudod túltenni magad rajta. Valaki, akit ismertél, meghalt, ám a halála előtt néhány héttel csúnyán összevesztél vele. Dühös vagy magadra, bűntudatot érzel, és szörnyű embernek érzed magad. Egyszerűen nem tudsz szabadulni a saját megvetésedtől. Egyszer csak egy ember belép a boltba, és egy olyan dolgot vesz le a polcról, mely az elhunyt személy kedvence volt. Hirtelen beszélgetni akarsz az illetővel, el akarod mondani neki mindezt. Úgy tűnik, hogy az idegent érdekli a történeted. Megnyílsz előtte, és szinte vallomást teszel neki. Az angyalok képesek felfedni a szívünket átjáró fájdalmat. Ott lesznek és figyelnek a problémáidra, meghallgatnak. Ez az első lépés…

6. Gyógyulás

Egészségügyi gondokkal küszködsz hónapok óta, és hiába voltál orvosnál, nem sikerült orvosolni a problémádat. Egy séta során véletlenül meghallasz egy telefonbeszélgetést. Valamit, ami nagyon jó ötletnek tűnik a te problémádra is. Úgy érzed, végre megtaláltad a megoldást, és tudod, mit kell tenned. Az angyalok nagy gyógyítok. Jelenlétük elősegíti a fizikai, érzelmi, szellemi és lelki egészséget. Minden olyan probléma, amellyel szembe nézünk, lehetőséget nyújt arra, hogy megértsünk valami sokkal nagyobbat. És miután erre rájövünk, szabaddá válunk… meggyógyulunk.

Az angyalok képesek manipulálni az időt és a teret egyaránt. Tudják, mire van szükséged, és soha nem ítélnek meg. Sőt, türelemmel újra és újra megmutatják neked a helyes utat, segítenek abban, hogy teljes mértékben elfogadd magad és másokat egyaránt. Mert a szeretet az Isteni erő kulcsa.


FORRÁS: https://hu.ezo.tv/cikkek/spiritualitas/6-jele-annak-hogy-akivel-talalkoztal-az-egy-angyal-hogyan-ismerheted-fel.html


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL