9 jel, amely arra utal, hogy az életed gyökeresen meg fog változni

Az életben számos olyan váratlan fordulat következhet be, amelyre nem vagyunk eléggé felkészülve. Van, hogy fenekestől képes felfordítani az addigi világunkat.

Ezek a fordulatok akkor is bekövetkeznek, ha nem akarjuk és fontos, hogy képesek legyünk alkalmazkodni hozzájuk, hiszen általuk vagyunk képesek mi magunk is fejlődni és formálódni.

Lehet, hogy úgy érezzük, tőlünk függetlenül alakul a sorsunk, de lényegében mindig minden szál kapcsolódik valahogyan és a folyamatokat mi magunk indítjuk el, még ha nem is vagyunk képesek visszatekinteni a kezdeti kiinduló mozzanatra. A következő jelekre érdemes figyelnünk, mert ezek tájékoztatnak minket arról, hogy valami jelentős dolog fog bekövetkezni az életünkben.

1. Az alvás drasztikus megváltozása

Ilyenkor úgy érzed, hogy vagy túl sok alvásra van igényed vagy egyszerűen képtelen vagy annyit aludni, amennyi normális volna. A lényeg, hogy semmiképpen nem áll fenn az egyensúly. Ez a kezdeti szakasz egyik jele.

2. Az út zavarossá válik

Úgy érzed, hogy megváltoztál. Már nem az vagy, aki eddig voltál, de még nem is érzed magad kiforrottnak. Olyan, mintha vakon bolyonganál egy úton és senkit nem tudnál megközelíteni.

3. Sürgős vágyat érzel múltbéli problémák megoldására

Azt érzed, hogy minden megoldatlan problémát, félbehagyott dolgot le kell tisztáznod, különben nem tudsz nyugodtan lenni. Csak így vagy képes kitisztítani az elmédet és elindulni valamilyen irányba. Tartsd észben, hogy nem minden esetben kell bolygatni a múltat.

4. A szokásosnál érzelmesebb vagy

A szíved legnagyobb részben átveszi az uralmat az észérvek felett és nem is nagyon tudsz tenni ellene semmit. Mintha elvesztenéd a kontrollt az érzelmeid felett, ami nagy zűrzavart kelt az elmédben. A szőnyeg alá söprés soha nem megoldás.

5. Minden kissé irreálisnak tűnik

Az életed minden aspektusára igaz, hogy nem érzed magad két lábbal a földön. Érzed, hogy valami furcsa körülötted, de nem tudod megmagyarázni, hogy mi lehet az oka. Más színben látod a dolgokat, kissé olyan, mintha félig álmodnál.

6. Több énidőre van szükséged

Az egyedüllét kezd a menedékeddé válni. Sokkal szívesebben töltesz időt magaddal, mint másokkal és ilyenkor olyan elfeledett, régen történt dolgok járnak a fejedben, amelyekkel egyáltalán nem foglalkoztál az elmúlt időben.

7. Szinkronicitás

Amikor a véletlenek (amelyek lényegében nem léteznek) sora történik meg veled nap, mint nap. Ismétlődő számok egyre gyakrabban és számodra sokat jelentő szimbólumok bukkannak fel a környezetedben. Ezek spirituális útmutatók is lehetnek számodra.

8. Nagyobb benned a szenvedély, mint valaha

Sokkal motiváltabb vagy, mint eddig bármikor. Rengeteg dolog képes inspirálni. Hirtelen kezdesz megérteni olyan dolgokat, amelyek eddig homályosak voltak. Könnyen jó kedvre tudsz derülni és úgy érezd, hogy bármit képes vagy elérni, amit a fejedbe veszel.

9. Úgy érzed, hogy valami nagy dolog vár rád az úton

Bár nem tudod, hogy pontosan mi az, de érzed, hogy valami nagy dolog fog érkezni. Ne félj a változástól. Bár soha nem könnyű, de mindig jót eredményez. Ne állj ellen, hanem add át magad neki.

tudasfaja.com


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Nyugtató, 15 perces csakra hangoló meditáció, bármikor a nap folyamán ha szükséged van rá:

A Tibeti hangtál rezgései megszabadítanak Téged és az otthonodat a negatív energiáktól és feltölt pozitív energiával ?



Ez a rezgésszint megnyitja és harmonizálja a bőséget az életedben, 432Hz


Ez a rezgésszint tökéletesen megtisztítja a testet és a lelket, valamint az otthonodat a negatív energiáktól és feltölt pozitív energiával! 417Hz


Hasonló meditációs zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL