Szuperhold júliusban – Engedd begyógyulni a múlt sebeit és lépj tovább!
Bízom abban, hogy az utóbbi hetek kényszerpihenője meghozta életedbe is a régóta várt tudati áttörést. Remélem, mára már letisztult, mi mindent kellett szélnek eresztened, és megtöltened helyét friss, új energiával. Ha ügyesen használtad ki az elmúlt időszakot, akkor pozitív irányú változások állhatnak be most életed minden területén. Ha mertél döntéseket hozni, és ez ismeretlen felé menni, a jutalom nem marad el.
Egyfajta paradoxon érzés uralkodhat el az embereken, ahol a nyugalom és a feszültség kéz a kézben járnak. Az elmúlt hetek tervezésre késztettek, azonban a gyakorlati megvalósítás sokszor várat magára.
Globálisan érzékelhető egyfajta sürgető érzés, ám ezt sokan nem tudják beazonosítani, és eluralkodik rajtuk egy intenzív feszültség.
Ha az ember sokat bosszankodik, az egy biztos jelzés, hogy még nincs összhangban önmagával és az őt körülvevő világgal. A bosszankodó ember sokat ítélkezik. A telihold pedig képes felnagyítani a bennünk élő érzéseket.
Arra szeretnélek kérni, hogy ma figyeld a gondolataidat. Talán meg fogsz lepődni azon, mennyi mindent teremtesz anélkül, hogy tudatos lennél rá. Minél többet gondolsz egy adott dologra, annál közelebb hozod magadhoz. Az aggódás és az állandó bosszankodás nem a boldog jövőd teremtője.
Csak gondolkodj el kérlek, egy-egy dolog miért kelt ellenérzéseket benned? Mi az, ami az utóbbi időben sok bosszúságot okozott?
Vajon a helyzet nem azt akarja, hogy elengedd vagy megváloztasd?
A sok mérgelődés csökkenti a vitalitást és megbetegíti az embert. Talán ismersz olyanokat, akik végigmérgelődik egész életüket. Akiknek soha nem jó semmi. Akik a kákán is csomót keresnek. Vajon jó egy ilyen ember mellett élni? Kétlem…
A mai nap feladata az legyen Számodra, hogy elhatározod, hogy abbahagyod a bosszankodást. Akár régóta emészt egy helyzet, akár a napokban lett részese életednek, hidd el, a lelki békéd többet ér. Mérlegelj, hogy tudsz-e változtatni azon, ami feszültséget generál benned. IGEN? Akkor nincs okod bosszankodni. NEM? Akkor meg pláne nincs okod bosszankodni.
A telihold segít elengedni azt a kényszerképzetet, hogy te más cselekedeteinek az áldozata vagy. Bármi is történik körülötted, a boldogságod csupán attól függ, hogy hogyan reagálsz az eseményekre.
Feladatok a következő Újholdig:
– Gyakorolni az elfogadást (bárki bármit tesz, én elfogadom, hiszen nincs jogom beleszólni a másik életébe)
-
Megszabadulni az elvárásoktól (nem kell mindent kontroll alatt tartanom, megengedem, hogy az élet olyan legyen, amilyen)
-
Tudatosan abbahagyni a bosszankodást (a lelki békém a legfontosabb a világon)
Felismerem, hogy senki nem tud felbosszantani, csupán én tudom saját magamat.
Ajánld fel a teliholdnak az ezzel kapcsolatos félelmeidet, és kérd, hogy tisztítson meg a szívedben lévő neheztelésektől, bosszúságoktól. Majd mondd ki hangosan néhányszor: -SZABAD VAGYOK!
Kellemes teliholdas elengedést kívánok!
Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!
forrás: http://elozoeletek.blogspot.com/
Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!
CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK