5 jel, hogy nagy változás előtt állsz! Így van?

Olvastam egy cikket, amelyen mélyen elgondolkodtam és úgy döntöttem, megírom a saját verziómat, véleményemet. Az életemben nem voltak nagy változások és nagy lépések, simulékony halak vagyok, aki inkább kihozza a legjobbat egy adott élethelyzetből, mintsem odébb áll és otthagy csapot-papot. Ráadásul voltak olyan nagyobb horderejű döntéseim, amiknél a szívem vezérelt, miközben az agyam ordibált velem, hogy maradjak a fenekemen. Életem során három munkahelyem volt és két pasival éltem-élek együtt huzamosan, a második Férj. Tehát tényleg nem lehet rólam elmondani, hogy a vad változások jellemzik a sorsomat.

De nézzük meg, mi az az öt jel, ami már harsogja, hogy bizony lépned kell.

1. ) A bolhából elefánt – amikor minden apróság nagyító alá kerül

Amikor mondjuk egy kapcsolatban még minden szép és rózsaszín, hajlamosak vagyunk elbagatelizálni a zavaró tényezőket. “Tök cuki, hogy mindig nekem kell a fogkrém kupakját utána becsavarnom.” – mondjuk ilyenkor s révetegen mosolygunk is mellé. El is hisszük, hogy tök cuki.

Amikor odajutunk, hogy már nagyon nagyon nem jó az, amiben élünk, ezek a kis apróságok hirtelen bekerülnek egy önmagunk által kreált nagyító alá. Hirtelen majd megőrülünk attól, hogy az a fogkrémes kupak mennyire bosszantó. Hogy minden egyes reggel és minden egyes este ezzel kell szembesülnünk. És amikor hirtelen az életünk ezernyi apróságát látjuk meg a nagyító alatt, majd megfojt és szétfeszít minket, hogy ebből ki akarunk törni – nos, akkor azért el lehet gondolkodni, hogy ez már nem véletlen.

2.) Egyszerre vagy ideges, feszült, de lelkes és optimista is, úgy csapong a véleményed, hogy alig győzöd követni

A változás mindig búcsú a régitől, valami új befogadása. Míg a búcsú a régitől felszakíthat fájdalmakat, úgy az újdonság üdvözlése egyet jelent az ismeretlennel. Nem véletlen a mondás: “járt utat a járatlanra ne cseréld”. Akár megléped a változást hozó döntést, akár bennemaradsz a meglévőben, a csapongó érzelmek lecsitulnak és te megnyugodhatsz.

3.) Nem találod a helyed

Társaságban vagy és mégis érzed, szinte tapintod a magányt. Minden vágyad egy lakatlan sziget, ahol gondolkodni tudsz. Nem tudod megjátszani sem magad, egykedvűen nézel ki a fejedből, miközben a környezeted épp nevet, vagy szomorkodik, te ott ülsz körülöttük és azt sem tudod, mit keresel ott.

4.) Totális ürességet érzel, amitől megijedsz

Amikor az ember úgy érzi, kifacsarták, üres minden, egykedvű a hangulata, de legszívesebben újra feltöltené az életét érzelmekkel. Ez az az időszak, amit hagyni kell, hogy lefusson. Nem nagyon tehetsz ellene semmit, hisz a szervezeted és a lelked felkészül a változásra, ami előtt pihennie és letisztulnia kell.

5.) Azok a fránya jelek, amiket súg a körülötted lévő világ

A szaknyelv szinkronicitásnak nevezi azt a jelenséget, amikor mindig ugyanazt látod, mindig ugyanaz kerül az utadba. Amikor én elveszítettem az első kisbabánkat és célirányosan nagyon szerettünk volna gyereket, az egész város tele volt boldog, állapotos nőkkel. Már szinte ordítottam a fájdalomtól. Nem tudtam hová bújni, hogy ne lássam őket. Amikor egyszer hazasiettem, sírva, hogy az egész város gyereket vár, csak én nem, a lakásunk emeletén cammogott felfelé a lépcsőn egy nő, aki aznap tudta meg, hogy babát vár és ezt pont nekem mesélte el. Ne akarjátok tudni a gondolataimat.

De ha autóvásárlás előtt állsz és már eldöntötted, milyen típust vásárolsz, az egész város hirtelen tele lesz azzal az egy márkával. Amikor nagy változás előtt állsz, szinte radarszerűen fókuszál az agyad arra a megoldandó feladatra: ilyenkor hirtelen mindenkinek a környezetedben hasonló problémája, beszélgetési témája lesz, mert te ezt veszed észre, hiszen ezen jár az agyad. Vedd észre a szinkronicitás jeleit, mert ez is egy kőkemény jel, amivel a döntésedet segítik.

szerző: Bouvet


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL