A mai nap üzenete – A változás közel jár!

A mai nap üzenete – A változás közel jár!

Mindazok, akik hajlandóak változtatni, és azok, akik egyszerűen csak szeretnék életüket javítani, biztosan szerencsések lesznek. Ha a tél nehéz lelkileg és sok gondot hozott,  tudd, hogy minden jobb lesz, az év végére úgy érzed majd, hogy az élet kicsit könnyebb lett…

A év végén és az újév kezdetén bekövetkezett változások nem radikálisak és nem pusztítóak. Ha teljesen elégedett vagy az életeddel, akkor ez így is marad, sőt, ennél csak jobb lesz. De egyes személyek számára, akik most úgy érzik rossz mederben van az életük és készek mindent megváltoztatni, ez fontos időszak lesz.

Ők felemelik a fejüket, megrázzák magukat és szó szerint új emberré, hősökké válnak  2020-ra. Ők nem a szokásos utat járják be, mint mások, ezért nehezebb nekik az előre haladás.  De az Angyalok segítenek nekik.

Már december utolsó napjaiban erőteljes támogatást, energiát fogsz érezni. Ez lesz az az idő, amikor az erődre, a hitedre lesz szükség. És arra, hogy képes legyél minden rossz elhagyására.

Az újév eleje változást hoz életünkbe és boldogságot. Nem fogod érezni a stresszt, a félelmet vagy az aggódást, hogy vajon helyesen cselekszel-e.  Minden rendben lesz, megkönnyebbülsz, tiszta lappal indulsz.


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL