Az Univerzum minden kérésünket teljesítheti, csupán helyesen kell kérnünk azt!

Az Univerzum minden kérésünket teljesítheti, csupán helyesen kell kérnünk azt!

Gondolkodtunk már azon, hogy minden vágyunk teljesülhet? Igen, igen, MINDEN egyes kívánságunk teljesül. Más az a tény, hogy sokan helytelenül fogalmazzák meg vágyaikat, vagy az is előfordul, hogy semmit sem akarnak. Érthető, hogy erre az állításra az emberek zömének első reakciója az, hogy ellentmondjon ennek az állításnak. “Nem igaz, soha nem gondoltam egy közúti balesetre, semmiféle betegségre, és el sem képzeltem, hogy mégis ilyen problémáim lehetnek. Mindig a boldogságról, az egészségről és a jólétről álmodtam… ”

Akarjuk, vagy sem, de ebben a világban minden élő. A gondolataink is élnek. Az Univerzum megkapja gondolatainkat energiaimpulzusok formájában, és szigorúan megvalósítja azokat. Az Univerzum teljesíti vágyainkat, melyeket mi szeretettel „táplálunk”.

Ez nem más, mint egy csere, melyet szigorú szabályok jellemeznek, és ha porszem kerül a gépezetbe, szenvedés lesz annak az ára. Az Univerzum nem érti az „igen” és a „nem” szavakat, vagy a homályos kifejezéseket. Számára nincsenek olyan érzelmi fogalmak, mint a „pozitív” vagy „negatív”, a „félelem” vagy „öröm”. Minden attól függ, hogy mennyi energiát fektetünk bele egy adott gondolatunkba.

Előfordul, hogy valamire gondolunk, de ugyanakkor félünk is tőle. A félelem annyira erős lehet, hogy egy erőteljes energiaimpulzust hoz létre, annak ellenére, hogy az a bizonyos gondolat, csak alig futott át az agyunkon, és az Univerzum ezt olyan feladatként értelmezi, amelyet végre kell hajtania.

Nézzük csak, hogyan is szoktunk gondolkodni! Például gyakran gondoljuk, hogy „Nehéz idők járnak, mivel nagyon nehéz munkát találni, otthont teremteni, és általában valamit vásárolni.”

És a boldogtalan életről szóló panaszaink kezdnek áramlani, férjeinkkel, feleségeinkkel vitatkozunk, és úgy látjuk, hogy körülöttünk minden rossz, és semmi sem olyan, mint amilyenre igazán vágyunk. Az Univerzum megadja nekünk azt, amit gondolataink által megrendeltünk, nevezetesen: a „nehéz időket”,a „munkahelyi problémákat”, és közelebb hozza a „rokonokat és házastársakat, akik mindent rosszul tesznek”, és felajánlja azt a “boldogtalan élet”, amelyet gondolatban megteremtettünk a magunk számára.

Ne feledjük, hogy mi magunk vagyunk az életünk forgatókönyvírói!

 Mit kell tennünk, hogy jobbá váljon az életünk?

Az életünkben bekövetkező változásokat akadályozza az a „ha” szócska, amely ott van a múltunkban, és a jelenünkben, és amelyet magunk után hurcolunk a jövőnkben is. Ennek mondjunk „nem”-et! Képzeljük el, hogy ez a “ha” még soha nem volt jelen az életünkben. Válaszoljunk őszintén a következő kérdésekre: Mit is akarunk valójában? Mi hoz számunkra boldogságot és harmóniát? Ha lenne varázspálcánk, mit tennénk vele?

Képzeljünk el egy fényes jövőt önmagunk számára: Miről álmodunk? Mit szeretnénk elérni egy év alatt?

És ne feledjük, hogy az Univerzum teljesíti vágyainkat cserébe a szeretetért, amelyet a lelkünkben hordozunk. Minél több szeretet van bennünk, annál gyorsabban fogjuk elérni azt, amire gondoltunk. És hagyjuk, álmodozni magunkat!

Képzeljük el, hogy minden kívánságunk teljesült. Köszönjük meg a sorsnak, hogy azok lehetünk, akik vagyunk. Köszönetünket fejezzük ki az Univerzumnak, amely teljesíti a kívánságainkat, köszönjük meg a Mindenhatónak, hogy egy ilyen varázslatos világot teremtett számunkra. Köszönjük meg anyának és apának, hogy életet adott számunkra, hogy megszülethettünk és létezhetünk.

Vegyük példát azoktól az üzletemberektől, akiknek gondolataikban a kezdetektől csak pozitív forgatókönyv van a vállalatuk fejlődéséről. Ha az egész vállalat hisz ebben a tervben, akkor a siker garantált! És ez működik! Képzeljünk el egy új életet, amelyben nincs szomorúság és nehézség.

Ne felejtsd el, hogy mágus vagy, és, hogy minden a lelkivilágodtól függ! Te vagy a felelős a sorsodért, és van elég erőd ahhoz, hogy az életed jobb irányba változtasd.


forrás: https://filantropikum.com/az-univerzum-minden-keresunket-teljesitheti-csupan-helyesen-kell-kernunk-azt/


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL