Ez az imádság megszabadít a negatív energiáktól, megtisztítja az otthonod és boldogságot hoz az életedbe!

Ha úgy érzed, hogy elárasztanak a problémák, és nem tudsz úrrá lenni a nehéz helyzeteken, itt az ideje, hogy rendet tegyél az életedben. Egyedül csak te tudod jobbá változtatni az életed, itt az ideje, hogy nekifogj.

Állandóan akadályokba ütközöl, semmi sem sikerül, összecsapnak a fejed fölött a hullámok? Azt jelenti, hogy átvették a negatív energiák az irányítást az életedben!

Imádkozz a Megváltóhoz, és Mihály arkangyalhoz!

“Drága Megváltóm és Mihály arkangyal, kérlek, küldjétek el a segítő angyalok hadát, hogy betöltsék a házamat, a szívemet, árasszák a belsőmet békével, és nyugalommal. Töltsön be a világosságot árasztó tiszta fény, árasszon el a szeretet. Töltsön be a hála, a nyugalom, a köszönet, és elégedettség.

Távozzon körülöttem minden rossz, szűnjön meg a bennem levő negativizmus, reménytelenség, szomorúság, bosszúság, düh, harag, és rosszindulat.

 

Világítsa be az utamat a Mindenható Szentlélek fénye. Kérlek, találjon meghallgatásra az imádságom, most és mindörökké. Ámen.”

Az imádság elmondása után vegyünk egy pihentető gyógyfürdőt. Töltsük fel a kádat kellemes, meleg vízzel, adjunk hozzá egy fél csésze szódabikarbónát, 3-4 evőkanál tengeri sót, 10 csepp levendula, és 10 csepp tömjén illóolajat.

Keverjük fel a hozzávalókat, hogy el tudjanak oldódni. Maradjunk a gyógyító vízben 20 percen keresztül, ez idő alatt az összes méreganyag távozni fog a szervezetünkből. Utána tusoljunk tiszta vízzel, és mossuk meg a hajunk is.

Ezt a műveletet hetente egyszer el kell végezni ahhoz, hogy testileg, és lelkileg is meg tudjunk szabadulni a negatív energiáktól, méreganyagoktól.

FORRÁS: tudasfaja.com


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL