Mai nap üzenete 2020.11.23.

Mai nap üzenete 2020.11.23.

Szeretetteli elengedés

Ha vágyaid nem öltenek testet olyan gyorsan, mint szeretnéd, kérdezd meg önmagadtól:
∗ Tán túlzottan erőltetem, hogy valami megtörténjen?
∗ Talán attól félek, hogy az álmaim nem fognak valóra válni?
∗ Vannak pontos elképzeléseim arról, hogy vágyaim miként fognak
megnyilvánulni?
∗ Tán hibáztatok valakit a helyzet miatt (beleértve önmagamat is)?

Minden „igen” válasz azt mutatja, hogy el kell engedned, és fel kell adnod vágyaidat Istennek, a Végtelen Ellátónak. Amikor tisztán hangot adsz álmaidnak, majd átengeded őket az univerzumnak, akkor igazán gyorsan valóra válhatnak. A mai napon a vágyaidról való lemondással szeretnénk foglalkozni. Egyes emberek úgy vélik, a feladás egyenlő az apátiával, és hogy az elengedés azt jelenti, „ez az álom nem érdekel többé”. Azonban pont az ellenkezője igaz: minél nagyobbra értékelsz egy vágyat, annál fontosabb azt eljuttatni az univerzumhoz; ellenkező esetben, aggodalmaskodásod képes behívni a szorongás egész seregét, ez pedig végigmasírozik teljes vágyadon, s még az életerőt is kinyomja belőle. Segítünk neked a szeretetteli elengedésben, és biztosítunk arról, hogy a Végtelen Szellem már most ellát téged minden szükségleteddel (még ha ezek a javak nem is kézzelfoghatóak a számodra).

Ima a mai napra

Isten és az angyalok, ezennel feladom álmomat, ami a következő ………… (egészítsd ki). Tudjátok, ily fontos nekem ez a vágyam, és milyen nagyon sóvárgok utána, vagy akár még valami jobb után, hogy most azonnal megnyilvánuljon az életemben. Köszönöm, hogy tisztán vezettek engem, és hogy segítetek most azonnal beteljesíteni az álmomat.


SEGÍTSÉG IDE KATTINTVA:

Itt a siker és anyagi bőség és Mandalája – fogadd szeretettel és oszd meg!


Hét év szerencse vár, ha a cikk megosztása után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL