Április, az újjászületés hónapja

aprilis - Április, az újjászületés hónapja

Április, az
újjászületés hónapja

Az elmúlt két év mindannyiunk számára sorsdöntő fordulatokat hozott, melyek nem titkolt célja, hogy elengedjük, ami gátol bennünket küldetésünk beteljesítésében. Itt az idő, hogy az emberek felvállalják, ami ott van a szívükben, ami kiteljesedést és örömet hoz életükbe. De úgy tűnik, előtte még sok feladat vár ránk. Az emberek harcolnak önmagukkal, billegnek a sötétség és a fény között. Érezzük, hogy próbálnak manipulálni minket és elvenni a maradék szabad akaratunkat. Pedig pont az lenne a cél, hogy az egyre növekvő szabad akartunkat végre arra használjuk, hogy valóra váltsuk álmainkat és újjáépítsük életünket. Hiszen évek óta azon dolgozunk, hogy elengedjük, ami gátol, ami visszahúz. Jelentős világszintű és egyéni átalakulás zajlik lassan egy évtizede, ami a tavalyi évben elérte a csúcspontját. Minden esemény szinte kényszeríti az embert arra, hogy értékeljen és értelmet adjon életének.Be kell látni, hogy teljesen másként működik minden, mint egy évtizede. A növekvő szabad akarat világában az embereket megijeszti a felelősség, amikor rádöbbennek, hogy saját maguk teremtik a létet pillanatról pillanatra.

A régi energiájú, duális világban a sors kevésbé volt formálható. Amivel születtünk, azt az utat jártuk. Ma már dönthetünk bármely pillanatban arról, hogy megváltoztatjuk, ami nem kielégítő számunkra. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha felismertük a helyzet tanítását, hiszen a karmikus feladatok alól nem bújhatunk ki.Az áprilisi energiák arra bíztatnak, hogy találd meg magadban az erőt, és érezz rá, hogy képes vagy bármire! Már nem érdemes a megváltót önmagunkon kívül keresni, hiszen tudjuk, kizárólag odabent találhatjuk meg.

Csak hagyd abba végre a kifogások gyártását, és vedd kézbe a sorsodat! Ne engedd, hogy mások döntsenek helyetted! Ne engedd, hogy manipuláljanak vagy megfélemlítsenek! Teremtsd meg azt a világot, melyben bátran vállalhatod önmagad, méltatlankodásodat félretéve. Minden ember söprögessen a saját portáján és foglalkozzon azzal, hogy megtanulja szeretni önmagát. Ha ez sikerül, másnak sem fog többé kellemetlenséget okozni folytonos elégedetlenségével.Ha minden ember megtanulná szeretni magát, béke lenne a világban. Te mit gondolsz az életedről? Mit gondolsz magadról? Vállalod a felelősséget, vagy még mindig szemrehányásokat teszel? Még mindig könnyebb hibáztatni a szüleidet, a barátaidat a feleségedet vagy a politikát? Vagy bűntudatot érzel, amiért problémákat kreálsz magad körül?A hibáztatással az ember beismeri, hogy lemondott a saját erejéről. Akár önmagadat vádolod, akár mást, hiányzik a hited, hogy képes vagy kézben tartani a sorsodat. Addig ne várj beteljesülést, míg nem tudsz végigmenni a célodhoz vezető úton! Ne feledd! MINDIG van választási lehetőséged!Ha beismered, hogy eddig is hozzájárultál tetteiddel sorsod alakulásához, jó úton jársz.Mondd ki teljes bizonyossággal: – “Én alakítom az életemet, minden a hozzájárulásommal történik. Minden eseményt én hívok életre cselekedeteimmel, szavaimmal, gondolataimmal és érzéseimmel.”A “problémáid” csak lehetőségek, hogy jobbá tedd az életedet!

Lásd meg az esélyt minden történés mögött, és vedd kézbe az irányítást! Én tudom, hogy képes vagy rá!Lehetőséget kaptunk, hogy legyen időnk átgondolni, valóban boldogok vagyunk-e kapcsolatainkban, szívesen végezzük-e feladatainkat, és vajon szárnyalnak-e kreatív energiáink. Az együtt töltött idő szeretteinkkel sokkal közelebb hozhat bennünket egymáshoz, ha hajlandóak vagyunk elengedni az egymásnak okozott sérelmeket. Legyen időnk beszélgetni, beengedni a másikat lelkünk legmélyebb bugyraiba. Megindíthatunk egy rendkívül mély gyógyulást, melynek következménye egy sokkal békésebb, harmonikusabb élet lehet. Ugyanakkor, ha valaki elzárja a múlt fájdalmait, ha tovább dédelgeti a sérelmeit, az inkább konfliktust generál családtagjaival. Ott méginkább kiéleződnek a konfliktusok. Ahogy hosszabbodnak a nappalok, és több a fény az életünkben, lelkünk is egyre inkább kivirágzik. Az eddigi tehetetlenséget tetterő válthatja fel, és a búskomorságot az öröm. Tele lehetünk ötletekkel, melyek megvalósításra várnak. Mintha élet költözne minden sejtünkbe. Mindez csupán akkor következik be, ha hajlandóságot mutatunk a változásra, és másképp reagálunk a dolgokra, mint eddig. Itt az ideje annak, hogy szárnyaljon a lelkünk. Ez az időszak arra késztet, hogy terveket szőjünk, és új irányt adjunk életünknek. Gondoljuk át, ha ott maradunk, ahol eddig voltunk, annak a jövőnkre nézve milyen következményei lehetnek.

Ha mást szeretnénk, másként kell cselekednünk. Lehetetlen, hogy más eredmények szülessenek, ha egyhelyben állunk. Legyünk őszinték magunkkal, valljuk be, mely területeken kell változásokat eszközölnünk. Leginkább azon kell elgondolkodnunk, mennyire kielégítő lelkileg a párkapcsolatunk és a karrierünk. Globálisan olyan energiák mozognak, melyek gyógyulásra késztetik nőiséget, a férfiasságot. Kreativitásunk feléled, az intuitív energiák megerősödnek. Fáj valami? Keresd meg az okát, miért kínzod magad. Állandóan bántanak? Idézd fel, mi volt az az élmény, ami elvette a hited! Ami miatt azt érzed, nem vagy méltó a boldogságra. Ha megvan, bocsáss meg a másiknak, és magadnak is, hogy oly sokáig éltél ebben a szenvedésben. Így tudod felszabadítani magad. Ebben a gyors energiában nagy iramban lehet megszabadulni a félelmektől, csak figyelj oda a tested és lelked jelzéseire. És ami még nehezebb, cselekedj ezek szerint. Hidd el, a megváltás nem érkezik kívülről. Senki más nem tud megszabadítani a félelmektől, fájdalmaktól, mint te saját magad. Érezheted, hogy a felemelkedés felgyorsul.

Tovább emelkedik a föld rezgésszintje, ez az egyén életében is óriási változásokat hozhat.Ha valamit megértesz, elengedsz, az fél siker. A felszabadulás akkor történik meg, ha beépíted mindennapjaidba azt, amit megértettél. Tehát a cselekvés a tied. A tudás mit sem ér, ha nem ülteted át a gyakorlatba. Az kevés, ha tudod, hogy meg kellene bocsátani, de nem teszed meg. Kevés, ha tudod, tisztulni kellene, de nem törekszel rá. Az kevés, ha tudod, ki kellene lépned egy mérgező kapcsolatból, de benne ragadsz. Hidd el, míg ott a múlt energiája, nincs hely az újnak. Egy edénybe is hiába próbálsz több vizet önteni, túlcsordul. Ha lefeded, kidurran. Itt a nagytakarítás ideje. Tisztítani testünket, lelkünket, környezetünket. Ne sajnáld elengedni, ami már nem visz előrébb. Nemsokára hálatelt szívvel tekintesz majd vissza erre az időszakra, amikor megváltál a felesleges dolgoktól. Engedd, hogy ez az ébredés időszaka legyen. Nyílj meg a fénynek, és engedd, hogy átvegye a félelmek helyét. Használd ezt az időt annak tisztázására, mire vágyik a lelked. De ne feledd el megtenni a fizikai létben hozzá szükséges lépéseket!

Segítségedre lehetnek az alábbi meditációk a következő hetekben:

Feltöltődés meditáció: https://www.youtube.com/watch?v=DbMI8_jnJns&t=716s

Szívcsakra meditáció: https://www.youtube.com/watch?v=-MX0YdnPb2g&t=620s

Csakrafeltöltés a Távol-Keleten: https://www.youtube.com/watch?v=x0ztH4R-mIo&t=567s

Kellemes újjászületést, teremtést, és jó egészséget  kívánok!

Guzsik-Mohácsi Viktória engedélyével közzétéve innen: (http://elozoeletek.blogspot.com)


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL